Kellene, hogy Grotowski színháza ma is létezzen

Az Apocalypsis terme ma

A Laboratórium című könyv megjelenése kapcsán Adorján Viktor, a szerző interjút adott az MR1 Kossuth Rádió „Belépő” című kulturális műsorának. Az alábbiakban az interjú leiratát közöljük. A szerzővel Benkő Andrea beszélgetett, elsőként a Grotowski színházát körülvevő társadalmi, politikai helyzetről.

AV: Akkor Lengyelország is a Varsói Szerződés és a KGST tagja volt, tehát a szocialista blokkhoz tartozott. Ideológiai, filozófiai tekintetben, művészeti vonatkozásban Lengyelország sokkal szabadabb ország volt, mint Magyarország.

Talán a vallásosság is erőteljesebb volt, bár akkor abból vesztett ő is…

AV: A lengyelek híres katolicizmusát nem tudta megtörni ez a marxi-lenini ideológia. Illetve, még azt is megkockáztatom – mert voltak ilyen beszélgetéseim odakint annak idején -, hogy ők bizonyos vonatkozásban Jézus tanításait összeegyeztethetőnek tartották, sőt szinte azonosnak tartották ennek az ideológiának bizonyos szegmenseivel. Ezért volt az, hogy a lengyel egyház, a katolikus egyház megőrizhette az iskoláit, a kolostorait, míg ez egyetlen más KGST-országban vagy Varsói Szerződés országában nem történhetett meg. Ilyen értelemben egy kicsit szabadabb teret nyitott az életről való gondolkodásnak. Ugyanakkor megvolt a társadalomban, tehát a potenciális nézőben az a vallásos ismeretanyag, például a bibliai történetek ismerete, ami nagyon erősen beépül az ő (Grotowski) színházi jelképrendszerükbe.

A Laboratórium című kiadvány a budapesti Lengyel Intézetben

A Laboratórium című kiadvány a budapesti Lengyel Intézetben

Kicsit a teátrumba akarta vinni Grotowski a vallásos életnek egy olyan aspektusát, ami alapvető emberi szükséglet: a szembesülés önmagunkkal, a bűnbánat, a feloldozás…

AV: Nagyon fontos megjegyezni, hogy nem feltétlenül keresztény vagy vallásos színházat csinált. A témáit illetően végképp nem. Ami az ő korszakában született színházi előadásokat – főleg már a vége felé – jellemezte, az az, hogy az embernek az önmagával való szembesülésére ad lehetőséget. Így válik nem csupán művészeti produkcióvá, hanem egy emberek között lehetséges szertartássá.

Bővebben…

Bemutatták Adorján Viktor könyvét

A Fehérvár Médiacentrum stábja is ellátogatott a „Laboratórium” című könyv bemutatójára, a budapesti Lengyel Intézetbe.

A szerző mellett interjút adott Katarzyna Sitko, a Lengyel Intézet igazgatója és Gajdó Tamás színháztörténész is.

Interjú a Trend FM „Kultúrpart” című műsorában

A Trend FM Kultúrpart című műsorának vendége volt Adorján Viktor. A műsorvezető, Mazányi Eszter a könyv kiadásának apropójáról, Jerzy Grotowski munkásságáról és hatásáról, valamint a nemrég megjelent, „A Laboratórium” című tanulmánykötetről kérdezte a szerzőt. Az alábbiakban részletet olvashat a beszélgetésből, a teljes felvételt pedig a bejegyzés végén hallgathatja meg.

Bennem is erősödik az a nézet, hogy ez nem szorosan a szakmának szóló könyv. Egyrészt gondolok arra, hogy Magyarországon mindig is volt, és most is van egy olyan réteg, amely nem színházi szakemberekből áll, de szeretik a színházat, és érdeklődnek minden olyan téma iránt, ami kapcsolatos azzal a művészeti ággal, amit  ők nézőként, befogadóként is kedvelnek. Ez a könyv számukra is érdekes lehet.

Ha még jobban tágítjuk a kört, azt gondolom, hogy pontosan annak az újításnak a természetéből eredően, vagy annak a metodikának a természetéből eredően, amitől ez a színház olyan lett, amilyen végül is lett, ez mindenkinek hasznos lehet végső soron.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg: