A fiatal Grotowski és társulata által elkezdett „opolei kaland” nem csupán egyre érdekesebb és egyre sajátosabb színházi előadások megszületését hozta, hanem egy korábban ismeretlen színházi jelenség elindítója is lett.

Az Apocalypsis gyertyái

Korunk euro-atlanti kultúrájának tengerében sajátos közeget jelentenek azok a „szigetek”, amelyeket összefoglalóan, mint „laboratórium-színházakat” emlegetünk, és sajátos – s talán kissé titokzatos – munkásságukat „laboratórium-jelenségként” jelöljük. Ahogyan egy tanulmány címe is utal rá, kutató-alkotói „a színpad alkimistái”, akik nem a fogyasztói társadalom hagyományos színházi kereteiben gondolkodnak, hanem műhelyeikben azt keresik, mi a színjáték lényege, funkciója a mindenkori néző és társadalma életében. S persze azt is, milyen módon és milyen eszközökkel töltheti-tölthetné be ezeket a kezdetektől meglévő funkcióit a mai színjáték. Vagyis: minden technikai vívmány ellenére, hogyan maradhat a színház, az emberi játékcselekvés, életünk nélkülözhetetlen része? Vagy hogyan válhat újra azzá?

Noha az opolei, majd wrocławi Laboratóriumszínház létrejötte sem előzmények nélkül való, mondhatjuk, hogy korunk színházi laboratóriumainak mintájául szolgálva, az egész „laboratórium-jelenség” elindítója lett. A Grotowski vezetésével ott elvégzett kísérletsorozat, majd az 1975 után már Grotowski névleges hozzájárulásával tovább folytatott kutatás ismerete tehát elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a napjainkban is csak körvonalaiban meghatározott, különféle irányokba tartó kísérleteket és azok jelentőségét megérthessük.