Gajdó Tamás színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa recenziót készített Adorján Viktor „A Laboratórium” című könyvéről.
Gajdó Tamás a Laboratórium című könyv bemutatóján
Az 1970-es évek végén Magyarországon is szerettek Jerzy Grotowskira hivatkozni a színházi alkotók, a színházért rajongók, de valójában senki sem tudta pontosan, hogy mi a Grotowski-módszer lényege, mi jelent a „szegény színház” kifejezés, s miben újította meg a színjátszást a lengyel rendező. A magyar színházművészet mérvadó köreiben ugyanis eldöntötték, hogy nem érdemes Grotowskival foglalkozni. Az azonban nem teljesen világos, hogy később, amikor már lehetett volna róla beszélni – miért nem érdekelt senkit tevékenysége.
Most viszont Adorján Viktor majd’ minden adósságot törleszt: kutatásait A Laboratórium. Az opolei–wroclawi színházi Laboratórium tevékenysége és utóélete 1959-től napjainkig című kötetében adja közre.
Ha jól számolom, akkor négy önálló kötetet sűrít munkájába.
Először is megírja Grotowski autonóm színházi kutatásainak történetét: mind a hét előadás nagyszerű elemzésével, a „szegény színház” rendszerének értő bemutatásával. Aztán reflektál arra a kérdésre, ahogyan a kortárs színháztudomány, elsősorban Erika Fischer-Lichte Grotowski tevékenységét értelmezi, s rámutat annak tarthatatlanságára. Ezt követően a „színház utáni kor” parateátrális kutatásairól közöl részletes beszámolót és elemzést. A Folytatások és örökségek című fejezetben pedig a Laboratórium társulat feloszlatása és az intézményes keretek megszűnése utáni periódus legfontosabb tendenciáiról, elsősorban Grotowski személyes kutatásairól szól. A könyv utolsó lapjain a Grotowski Intézet napjainkban folyó tevékenységét tárgyalja.